Eddig tökéletes, amit a magyar hokiválogatott művel
A jövő vasárnap kezdődő budapesti divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságra készülő magyar válogatott negyedik felkészülési mérkőzését is megnyerte, ugyanis pénteken hosszabbításban 3-2-re legyőzte a japán csapatot Miskolcon.
A magyar csapat múlt szerdán Székesfehérvárott hosszabbításban aratott 4-3-as sikert az A csoportos osztrákok felett az első felkészülési találkozón, majd másnap Bécsben 3-1-re győzött. Szerdán pedig a vb-rivális szlovén együttest múlta felül 3-2-re Bledben.
A hazai szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány csapatában Szaller Márk és Galanisz Nikandrosz nem folytatja a felkészülést.
Így jelenleg négy kapus, kilenc védő és 15 csatár maradt a keretben, amelyhez csatlakozott a svéd Timra csatára, Galló Vilmos.
A miskolci összecsapás gól nélküli első harmadát követően a második játékrész végén emberelőnyben szerzett vezetést a divízió I/B-s japán együttes. A záró felvonásban Nagy Gergő fórban csapott le jó ütemben egy kipattanó korongra, ezzel egyenlített, majd kettős emberelőnyben Bodó Christopher találata már vezetést ért. A japánok egy távoli lövéssel mentették hosszabbításra a találkozót,
a ráadásban azonban ötven másodperc elteltével Sebők Balázs lőtte be a korongot a japán kapus lábai között.
A magyar csapat a közvetlen felkészülést az ukrán együttes ellen zárja jövő szerdán a Vasas Jégcentrumban – egy nap híján tíz esztendővel azután, hogy a szapporói vb utolsó meccsén 4-2-re nyertek a magyarok, és ezzel biztosították feljutásukat az A-csoportba.
A jövő vasárnap kezdődő vb-n a harmadik vonalból feljutott Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele a Papp László Budapest Sportarénában.
eredmény, felkészülési mérkőzés:
Magyarország – Japán 3-2 (0-0, 0-1, 2-1, 1-0) – hosszabbításban
a magyar gólszerzők: Nagy G. (46.), Bodó (50.), Sebők (61.)
Dobj egy macit!
Mivel a budapesti jégkorong világbajnokságra hónapokkal ezelőtt minden jegy elfogyott, az április 18-i Ukrajna elleni felkészülési mérkőzés lesz az utolsó, ahol a vébéről lemaradó szurkolók találkozhatnak kedvenceikkel.
A mérkőzés pikantériája, hogy pontosan 10 év és egy nappal korábban is összecsaptak a felek: 2008. április 17-én nagy meglepetésre Szuper Leventéék legyőzték az ukránokat, ezzel 70 év után ismét feljutott a magyar válogatott a világelitbe. A győzelem Szapporói Csoda néven vonult be a történelembe. A mérkőzésen az első magyar gól után ezúttal is „Dobj egy macit!” akció lesz. A plüssállatokat az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, a Pető Intézet és a Dankó utcai óvoda részére adjuk át egy későbbi időpontban. A meccs egy ünnepi bejelentéssel kezdődik, amiről a helyszínre kilátogató kollégákat tájékoztatjuk a mérkőzést megelőzően. Jegyértékesítés linkje: https://jegkorongvb.jegy.hu/program/hun-ukr-felkeszulesi-merkozes-91180
A 2018-as budapesti divízió 1/A-s világbajnokság mérkőzései:
2018. április 22., vasárnap, 16.00: Magyarország–Kazahsztán
2018. április 23., hétfő, 19.30: Magyarország–Olaszország
2018. április 25., szerda, 19.30: Magyarország–Szlovénia
2018. április 26., csütörtök, 19.00: Magyarország–Lengyelország
2018. április 28., szombat, 19.30: Magyarország–Nagy-Britannia
A keret:
Név | Poszt | Klub |
Bálizs Bence | K | MAC Budapest |
Duschek Dávid | K | Dunaújvárosi Acélbikák |
Rajna Miklós | K | Fehérvár AV19 |
Vay Ádám | K | Rapid City (USA) |
Garát Zsombor | V | MAC Budapest |
Gőz Balázs | V | Norfolk Admirals (USA) |
Kiss Dániel | V | UTE |
Nagy Nilan | V | UTE |
Pozsgai Tamás | V | MAC Budapest |
Stipsicz Bence | V | Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence | V | Fehérvár AV19 |
Varga Arnold | V | UTE |
Wehrs Kevin | V | HC TWK Innsbruck (AUT) |
Benk András | T | UTE |
Bodó Chris | T | MAC Budapest |
Erdély Csanád | T | Fehérvár AV19 |
Galló Vilmos | T | Timra (SWE) |
Hári János | T | Fehérvár AV19 |
Kóger Dániel | T | Fehérvár AV19 |
Magosi Bálint | T | DVTK Jegesmedvék |
Nagy Gergő | T | Quad City (USA) |
Nagy Krisztián | T | MAC Budapest |
Sarauer Andrew | T | Villach (AUT) |
Sebők Balázs | T | KalPa (FIN) |
Sofron István | T | Villach |
Somogyi Balázs | T | MAC Budapest |
Terbócs István | T | MAC Budapest |
Vas János | T | DVTK Jegesmedvék |