Szorcsik H. Viktória munkát kapott az RTL-nél
Szorcsik H. Viktória egyedülálló anyaként neveli gyermekeit, így folyamatosan szüksége van munkára, amelynek segítségével fenntartja családját. Viki a Spirit Színház társulatának állandó tagja, mozgásfejlesztést is tanít gyerekeknek, ráadásul idén rendezőasszisztensként is megmutathatja képességeit: az RTL Klub A Tanár című sorozatában kapott munkát.
Szakított Szorcsik H. Viki és Nádai Anikó exe
Már nem élek párkapcsolatban, így egyedül kell gondoskodnom Andrisról és Zaráról. Ezért muszáj dolgoznom, és azért is, mert szeretem a szakmám, és azt hiszem, maradok a színészetnél. Tavaly kaptam a felkérést, hogy szükség lenne egy harmadik rendezőasszisztensre, én pedig boldogan vállaltam, hiszen kihívásként éltem meg, korábban sosem csináltam ilyet. Az első napokban, bevallom, kicsit vérzett a szívem, hogy nem én vagyok a kamera előtt, de aztán egyre jobban belejöttem a munkába, és kifejezettem élveztem a feladatokat
– mondta a Blikknek Szorcsik H. Viktória.
(Kiemelt kép: TV2/Sajtószoba)