Óriási pofonba szaladtak bele Gulácsiék a rangadón
Az RB Leipzig azt a Bayer Leverkusent fogadta a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának zárómeccsén, amely mindössze egy ponttal volt a lipcseiek mögött a mérkőzés előtt. A Leverkusen egyébként pont Gulácsi Péter csapatát nem tudta még legyőzni a Bundesligában.
A magyar válogatott védte ezúttal is a hazaiak kapuját rögtön a találkozó elején volt egy védése. Csapata aztán a 17. percben megszerezte a vezetést, de még az első félidőben egyenlített a Leverkusen. A második játékrész rémálomszerűen indult a Leipzignek, előbb az 51. majd az 56. percben szerzett gólt a vendég együttes, hogy aztán 69. percben végleg eldöntse a mérkőzést – Kevin Volland volt eredményes, neki ez volt az 50. találata a német élvonalban. 1-4 lett a vége, a Leverkusen feljött a negyedik helyre, a Lipcse visszacsúszott a hatodik pozícióba.
Az összefoglaló:
A Leverkusen negyedik nekifutásra tudta legyőzni a Bundesligában a Lipcsét, korábban egy döntetlenjük és két vereségük volt ellenük.
Gulácsiékra csütörtökön Európa Liga-negyeddöntő visszavágó vár, a Marseille ellen 1-0-s előnybe kerültek hazai pályán. Franciaországban a mostani védelmi hibák szintén nem fognak beleférni.
Eredmény – Bundesliga, 29. forduló
RB Leipzig – Bayer Leverkusen 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Sabitzer (17.) illetve Havertz (45.), Brandt (51.), Retsos (56.), Volland (69.)
Az állás:
1. Bayern München 29 76-21 72 pont – már bajnok
2. FC Schalke 04 29 45-33 52
3. Borussia Dortmund 29 57-39 51
4. Bayer Leverkusen 29 51-36 48
5. Eintracht Frankfurt 29 40-33 46
6. RB Leipzig 29 44-41 46
7. 1899 Hoffenheim 29 53-42 43
8. Borussia Mönchengladbach 29 38-43 40
9. VfB Stuttgart 29 26-34 38
10. Hertha BSC 29 33-34 36
11. Augsburg 29 38-40 36
12. Werder Bremen 29 33-35 36
13. Hannover 96 29 37-43 35
14. SC Freiburg 29 26-48 30
15. VfL Wolfsburg 29 30-37 29
16. FSV Mainz 05 29 30-47 27
17. Hamburger SV 29 23-46 22
18. 1. FC Köln 29 28-56 21
Nyitókép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / DPA