Gyurcsány: Most ilyen napok jönnek. De aztán felállunk
Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel. Mert nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk, hanem egy időre nemcsak, hogy szertefoszlott az álom, hogy újra normális országban élhetünk, hanem szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája
– írta Facebook-oldalán a választás másnapján Gyurcsány Ferenc.
A DK miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott, európai, polgári Magyarország helyett gőzös, keleties hatalom, megtorlás, a maradék emberi szövetek szétszaggatása, a polgári szabadság, az emberi méltóság maradékának szertefoszlása, a diktatúrával szembenálló sokaság legalább időleges bénultsága, a maró önvád, a perspektíva elenyészése.
Most ilyen napok jönnek. De aztán felállunk. Mert nincs más lehetőség. Együtt fogunk maradni, a mostani dühből majd építő erő lesz, a tehetetlenségből tett, és a végén a ma vereségéből majd a holnap győzelme
– tette hozzá.

Gyurcsány arról is írt, a többségnek nincs hova mennie, ez a hazánk, ide köt mindenünk, barátaink, szüleink és gyerekeink, a nevetős és sírós emlékek, fanyar létezésünk. Azt kívánja, hogy ne törjön meg senki, ne adja fel senki.
Én sem fogom, mi sem fogjuk. Bár csak kicsit enyhíti a keserűséget, hogy életünk első önálló megmérettetésén parlamenti párt lettünk, az ország negyedik pártja, mely marad Orbán diktatúrájának kérlelhetetlen ellenfele. Persze most lesz egy kis csend, melyet hangos elégedetlenség fog itt-ott megtörni, de hamarosan eljön az új cselekvés ideje. Most megértjük, hogy mi történt, holnap meg azért teszünk, hogy legközelebb egy új Magyarország beköszöntének örüljünk.
Köszöni a sok szeretetet és támogatást, az elképesztően sok munkát, a kitartást.
Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel. Mert nem egyszerűen…
Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2018. április 9.