Orbán mindenképpen „csapkodni fog” – TGM elemez
A Klubrádióban Tamás Gáspár Miklós azt mondta, akkor is vadulni fog a Fidesz, ha nagyot nyer, és akkor is, ha meggyengül. Szerinte teljesen meg fog vadulni a Fidesz, ha viszonylag rosszul szerepel a választásokon, és csak néhány fős többsége lesz a parlamentben.
A filozófus úgy vélte, a korábbi tapasztalatok alapján a hatalom szimbolikus meggyengülése esetén is nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor, a Fidesz vezetője „csapkodni és erőszakoskodni” kezd és ez lesz a reakciója akkor is, ha ismét kétharmada lesz.
Emiatt veszedelmes állapot van az országban.
A filozófus szerint közben a Fidesz-kampány középpontjában egy olyan kérdés, a migráció állt, amelyben valójában egyetértés van a kormányoldal és az ellenzék között, nem volt senki, akik támogatta volna a menekültek elosztására tervezett kvóták elfogadását.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározott választási harc tehát a semmiről szólt, ami maga az elmebaj – mondta Tamás Gáspár Miklós.
Orbán nélkül is durva jövőt jósol TGM
Kiemelt fotó: MTI / Beliczay László